Ismerkedjünk

“A jövőnek sok neve van: A gyenge úgy hívja, elérhetetlen, a gyáva úgy, ismeretlen, a bátor lehetőségnek nevezi.”
Victor Hugo

Ismerkedjünk

Próbáljuk meg együtt!

Mottóm: Maximális diszkréció, ítélkezés nélkül!

Legnagyobb tanítóm az élet. Hatalmas pofonokat kaptam tőle, tudom milyen nehéz a padlóról felállni! Magamról majd személyesen mesélek. Saját tapasztalatszerzésem mellett, coach képzésen is részt vettem.

RÓLAM

Életem utolsó pillanatában egyedül kell elszámolnom a cselekedeteimmel.
Nem akarok szemrehányást tenni magamnak a meg nem tett, ki nem próbált dolgaim miatt.
Minden ember a saját lelki-fejlődéséért felel, ahogy én is a sajátomért. A fejlődés miatt időnként ki kell
lépnünk a komfortzónánkból!
Tapasztalatból mondom, az igaz barátok akkor szeretnek igazán, ha önmagam vagyok, nem pedig
akkor, ha egy szerepet játszok nekik.
Több embertől hallottam már eddig:
– Nem tettem meg, mert mit szólt volna hozzá a családom, a környezetem, a társadalom…
– Nem mertem belevágni, mert…
– Nem tudtam felvállalni, mert…
– Nem mondtam meg neki, mert….

Több baráti beszélgetés alkalmával feltettem már ezt a kérdést, „Ebben hol vagy te?”. Sajnos elég
gyakran kapom ezt a választ, „Nem tudom.” Ezen mindenképpen dolgozni kell!
Kérdezem én, miért gondolja a legtöbb ember, hogy valaki csak akkor jó, ha egész életében a
társadalom elvárása szerint él és megtagad magától minden ettől eltérő cselekedetet?
És miért rossz az az ember, aki kockáztat (okosan és elővigyázatosan) és kipróbál számára érdekes,
izgató, vonzó dolgokat, majd el tudja dönteni hogyan haladjon tovább.
Nem kell szétszakítani családokat, nem kell boldogtalanságban élni, mindig van választási lehetőség
Törekedjünk az arany középútra!

A VÁLTOZÁSHOZ VEZETŐ ÚT

Általában félénken érkeznek hozzám az ügyfelek, ami teljesen érthető, hiszen idegen ember előtt teljesen őszintén megnyílni először nagyon nehéz. Ilyenkor ismeretlenül bizalmat kell szavaznunk
egymásnak. Én ebben maximálisan partner vagyok! Leggyakrabban egy elfolytott VÁGY generál belső feszültséget az emberekben. Több ügyfelemtől hallottam, hogy nincsenek a helyükön, változásra lenne szükségük, de nem tudják hogyan kezdjenek
hozzá és félnek a következményektől.
Vannak akik a családjuk miatt félnek változtatni az életükön, vannak aki a társadalmi helyzetük miatt,
vannak akik csupán félnek kilépni a komfortzónájukból.
Nagyon igaz az a mondás, miszerint „mindenki a maga szintjén nyomorog”. Lehet valaki anyagilag
teljesen kiszolgáltatott helyzetben, vagy egy nagyon jó egzisztenciával rendelkező felsővezető, lehet
valaki egy jó gyermek, vagy egy példás családtag, mindenkinek van belső harca magával és
mindenkinek vannak titkai. Tapasztalatom szerint nagyon sokat tud segíteni egy őszinte beszélgetés
valakivel, aki nem ítélkezik, aki meghallgat és az információ egészen biztosan abban a szobában marad.
Több ügyfelem feldobódva és megkönnyebbülve távozik tőlem, mivel beszélhet a rejtett gondolatairól,
vágyairól és rádöbben, nincs egyedül a problémájával.
Higgyétek el, nem vagytok egyedül! Én segítek megtalálni az utatokat.